Tisztelt látogatók!

Szeretettel köszöntjük Önöket a Maros megyei múzeum természetjáró gyűjteményének időszakos tárlatán.

Mit láthatnak egy ilyen jellegű tárlaton? Milyen tárgyi emlékei, múltbéli hagyatéka lehet a természetjárásnak, a turizmusnak? Ezekre a kérdésekre szeretnénk választ adni önöknek a tárlókban elhelyezett tárgyakkal, a pannókon kiállított jelvényekkel, a ruházattal, térképekkel, a különböző felszereléssel, amelyek hozzásegítették ahhoz a természetkedvelőket, hogy a számukra ismeretlen tájakon barangoljanak. Így ír az 1942-ben megjelent Új idők lexikonja a „turistaságról”. A turisztika, természetjárás, rendszerint tervszerű gyaloglással egybekötött testi és lelki felüdülést szolgáló szórakozás a szabad természetben. Hivatalos megállapítás szerint sport. Változatai a magashegymászás (alpinizmus), ismeretszerző kirándulás, tudományos vagy szórakoztató célzatú utazás, barlangkutató természetjárás, vízi természetjárás, sziklamászás, sítúrázás. Népegészségügyi, honismereti, honvédelmi, művészeti és tudományos vonatkozásai folytán is nagy jelentőségű.

Az első tudatos természetjáró állítólag Hadrianus császár volt, aki azért mászta meg az Etnát (3279 m), hogy a csúcsáról a napfelkeltében gyönyörködjék. A XII. sz. végén Aragóniai Péter a Pireneusokban a Pic du Canigout, Rotario d'Asti pedig a Rocca Melonet mászta meg. Petrarca, Cennini, Giotto, Dante, Michelangelo, Leonardo da Vinci mindannyian tudatos lelkesedéssel járták a természetet. A tudatos természetjáró mozgalmat a XVIII. században – a felvilágosult eszméket hirdető – Jean Jaques Rousseau tanítása: "Vissza a természethez! – jelmondata indította el.

A történeti források szerint a Magyarország se maradt le a világtól a természetjárás a turistaság terén. A krónikák feljegyezték, hogy már a XVI. században neves nemesemberek szerették a természetbeni barangolást. A XVII. századi kirándulók kedvelt célpontja a Tátra volt. A természetjárás elterjedésével fejlődik a hegymászás technikája is és megjelennek a XIX. század elején már megjelennek az első turistakalauzok. Erdélyben a XIX. század közepén már számos híve van a természetjárásnak.

A természetjáró szervezetekbe tömörülés a XIX. sz. közepén kezdődött. 1857-ben alakult Londonban az Alpine Club, ezt követte az Österreichischer Alpenverein (1862), a Schweizer Alpen Club (1863), a Club Alpino Italiano (1863), a Deutscher Alpenverein (1869), a Club Alpin Francais (1874), stb.

Magyarország se marad le e mozgalomtól. 1873-ban Tátrafüreden megalakul a Magyarországi Kárpát Egyesület, amely 1875-ben már megépíti az első menedékházakat a Tátrában és elkészítteti az új Magas-Tátra térképet is. 1886-ban felállítja Poprádon a Kárpát Múzeumot és megindítja a Mátra c. folyóiratot, illetve 1889-ben megindul a Turisták Lapja c. közlöny is.

Erdélyben elsőként 1880-ban alakul meg a Szebeni Kárpát Egyesület, az erdélyi szászok turista szervezete, a Siebenbürgischer Karpathen-Verein. Az 1885-ben létesült Erdélyrészi Közművelődési Egyesület (EMKE) mindjárt fölismerte a magyar turistaság horderejét, és kezdeményezik egy magyar turista egyesület létrehozását. Az Erdélyi Kárpát Egyesület alakuló közgyűlését 1891. január 12-én Kolozsvárt tartják. 1892-ben az egyesület Erdély címen, Radnóti Dezső szerkesztésében turistasági, fürdőügyi és néprajzi folyóiratot indított. Az 1891. október 3-án Marosvásárhelyen az egyesület által rendezett balneológiai kongresszus határozata alapján megjelent dr. Hankó Vilmos tanár Erdélyrészi fürdők és ásvány vizek című munkája. Az egyesület saját kezelésébe vette a Radnaborbereki fürdőhelyet és az elsők közt megalakította Alsófehér, Csík, Háromszék, Kolozs, Maros-torda és Tordaaranyos vármegyékben az osztályokat, a kolozsvári egyetemi és az óradnai osztállyal együtt. Mindjárt kezdetben négy főirányzat bontakozott ki az egyesület működésében, úgymint a turistaság, a néprajz, a fürdőügy és az idegenforgalom, melyeknek turista alkotásokban, irodalmi téren, képes és muzeális szemléltetésben, s az egész Erdélyt behálózó vidéki osztályok keretében való fejlesztése mihamarább arról győzte meg a kételkedőket, hogy itt nem valami szűk körű sportklubról, hanem országos jellegű és célú mozgalomról van szó Erdély közgazdasági fölvirágoztatása érdekében.

1894-ben nagy ünnepség mellett avatták fel az első, lovagvárszerű torda-hasadéki menedékházat, majd a detonátai háromszobás turistaházat. Több útkészítés, útjelzés és sziklaavatás keretében a turistaünnepélyek és kirándulások egész sora követte egymást Erdély vadregényes bércei között. Megalakulnak a petrozsényi a gyergyói, nagyszebeni, aldunai, pozsonyi, dévényi, bécsi osztályok. 1898-ban turistaünnepség keretében avatta fel az egyesület a Kiskirálykői menedékházat és a propástyai havasi pavillonját Brassó megyében, továbbá a Dobrin, Kiskirálykő, Detonáta, Krepátura, Pilis, Ponor, Csukás-Tészla, Rekicel, Tordai hasadék, a kolozsvári Kányafő és Bükkerdő lettek menedékházaik.

E mai gyűjteményes kiállításnak igen dicső elődje is volt, hiszen már 1897-ben felvetődött egy EKE múzeum megalapításának a terve. A szükséges anyagi alapok előteremtése érdekében évenként néprajzi bálokat és sorsjátékokat rendezett az EKE, ezzel párhuzamosan megkezdődött a múzeumi anyag összegyűjtése vásárlások és adományozások útján.

1900 április 27-én az EKE Kolozsváron a szabad királyi város vezetőségével aláírja azt a szerződést, melynek értelmében a város Mátyás király szülőházát egy állandó jellegű táj- és néprajzi (etnográfiai) múzeum elhelyezése céljából ingyenesen átadja használatul az Erdélyi Kárpát Egyesületnek 15 évi időtartamra. A Kárpát Múzeum felavatására 1902 október 2-án került sor, a kolozsvári Mátyás szobor leleplezésével kapcsolatos ünnepségek keretében. Az épület nemcsak a múzeumnak lett otthona, hanem egyúttal az EKE központjának a székhelye is. Említésre méltó, hogy az avatón jelen volt József főherceg, az EKE védnöke, aki már 1897-ben 1200 korona adományával nyitotta meg az örökös alapító tagok sorát.

Az EKE múzeuma rövid idő alatt Erdély legreprezentatívabb és leglátogatottabb múzeumává nőtte ki magát Külön termekben az őshalászattal, földműveléssel kapcsolatos tárgyak kaptak helyet, de voltak itt fonó-szövő szerszámok, kalotaszegi szoba és konyha, történelmi szoba és bemutatták az erdélyi fürdőtelepeket is. Mindezeket kiegészítette egy 60 darabból álló lőportartó és pásztorkürt gyűjtemény. Már alapításának idején a múzeumi tárgyak száma meghaladta a 8000-et, az EKE könyvtár állománya - melyhez olvasóterem is járult - az 5000-et. A könyvtárban gazdag térképgyűjtemény is helyet kapott. A múzeum vagyonát az első világháború végén - amikor az EKE időlegesen megszűnt - 2 millió lejre becsülte a román állam.

1847-1906 között élt Czárán Gyula seprősi földbirtokos, az erdélyi természetjárás apostola. Czárán 1895-ben lépett be az EKE-be, s ettől kezdve vagyonát a természetjárásra áldozta. Már 1897-ig elkészítette a Méregjó és a Rekiceli vízesés környékének az u.n. „Próba körútat, feltérképezte a Szamosbazár környékét és kiépítette a turistaösvényeket. Feltárta a Meziádi-barlang első szakaszát. Nevéhez kötődik többek között a Galbina szurdokának és barlangjainak, a Csodavár pazar szakadékdolinájának és barlangja első részeinek, a menyházi Citramontán-barlangnak feltárása és kiépítése is. Jelentős szerepe volt a révi Zichy-barlang (most Révi-vizesbarlang) feltárásában. De nemcsak a barlangokat, zsombolyokat és kilátópontokat vette számba, hanem a vízeséseket is. Ezeket is ellátta létrákkal, lelátó teraszokkal. Csodálatos részletességgel leírta a Bihari hegység ösvényeit, a feltárt barlangokat. A nagy túrázó emlékét a Czárán Gyula Alapítvány, idézi fel a kiállításon.

A két világháború között az EKE alkalmazkodik az új helyzethez. 1935-ben felavatják a torda-hasadéki új díszes menedékházat. Aztán minden megáll. A második világégés tetemes kárt tesz az EKE menedékházaiban, a múzeum tárgyai is eltűnnek.

A szocializmus ideje alatt a természetjárás egyfajta pótcselekvés volt. Menekülés a határtalan szabadságba oda, ahol a fenyvesek árnyékában nem kellett tartani a rendszer besúgóitól. S az egyre inkább ideológiailag beszűkülő világban olyan kiutat jelentett a túrázás, a hegymászás, amelyben mindenki ki-ki a maga módján kivívhatta egyéni szabadságát.

Aki egyszer megérezte a legelők reggeli harmatának illatába, hallgatta a csobogó hegyi patakok zúgását, a fenyők andalító susogását, a madarak utánozhatatlan hangversenyét, a párzó szarvasbikák bőgését, látta a csodálatos tájak sokszínűségébe az egy életre megfertőződött, s drogként vágyott (vágyik) vissza az érintetlen természetbe. Mert mire tanít minket a hegyjárás, a természet szeretetén, és tiszteletén kívül: a szabadság örömére, kitartásra, az ismeretlen utáni vágyra, emberségre, bajtársiasságra, segítőkészségre, céltudatosságra, testünk fizikai határainak leküzdésére, önuralomra, s ha úgy tetszik a túlélés művészetére – ez az élet igazi iskolája.

A természetjáró múzeum azoknak is emléket állít, akik mindezt tudatosan vállalták, akiket ez a láthatatlan késztetés, kalandvágy hajtott ismeretlen tájakra, s akik idejüket, energiájukat arra áldozták, hogy másoknak is utakat nyissanak.

A második világháború után id. Both Károly és Kiss Ernő, a marosvásárhelyi szakszervezetek művelődési háza mellett beindították és sokáig irányították a turista kört. Tőlük vette át a stafétát Nagy Lajos, aki több évtizedig szervezte a kirándulásokat. Torjai Rácz Zoltán, a „Kelemenek Medvéje”, fáradhatatlan munkával – fiatalok bevonásával – az út-és hídkarbantartó igazgatóság keretében több száz kilométer turistaösvényt újított fel a Kelemen és a Görgényi havasokban. 1989 után elsőkként jelentette meg a Görgényi-havasok turistakalauzát. Nem maradhat ki a sorból dr. Szekeres Gerő sem, aki Duna és a Fekete tengeri tutajozástól a Himalája hegységig is eljutott, ugyanakkor több kontinens legmagasabb csúcsait is meghódította. A diktatúra legsötétebb éveiben a Metalotechnika vállalat természetjárói alakították meg a Per pedes csoportot, amely több mint 50 tagot is számlált, s amelynek mozgatórugója Antal Dénes volt.

1990. április 20-án újjáalakult Erdélyi Kárpát Egyesület, amelyet Kolozsvári központtal jegyeznek be mint önálló jogi személyiséget. 1991 áprilisában jelenik meg az EKE folyóiratának, a Gyopárnak az első száma, amelyet azóta országszerte kiváló minőségben terjesztenek. 1991. május 11-én és 12-én, ünnepelték az EKE fennállásának 100. évfordulóját a gyergyószárhegyi Lázár kastélyban, ahol 20 osztály képviselői voltak jelen. Az EKE 1992-től szervez rendszeresen vándortábort, amelyeken több ezer turista, természetjáró vesz részt. 2009-ben sikerült Nagyváradon mellszobrot állítani Czárán Gyulának.

1989 után Maros megyében több természetjáró csoport alakul. A MADISZ keretében rövid ideig működik a Teleki Sámuel természetjáró csoport. A szakszervezetek művelődési házában pedig a Kelemen kör tagjai szerveznek rendszeresen kirándulásokat. 1997 január 17-én megalakult az Ursus Paleaus (Barlangi medve) barlangász klub. Tagjai többek között – Rózsa Zoltán, Piroska Lászlót, Moréh Károly, Kelemen Árpád, Kocsis Hobo László – több barlangkutatásban, feltárásban vettek részt. 1999-ben Székely László Indián, Borsos Gellért, László Lóránt kezdeményezésére létrejön az Örökmozgó Természetjáró Egyesület, amelynek tagjai a természetjárást népszerűsítő rendezvények mellett több száz kilométer turistajelzést festenek újítanak fel.

A természetjáró mozgalom népszerűsítéséhez jelentősen hozzájárultak a Maros megyei tájfutók, akik kiváló országos eredményeket ért, köztük Sidó István és Haraszti Richárd. Míg az Electromaros SE keretében Csíki István vezetésével működött az alpinista szakosztály, ahol sokan az országos bajnokságokon is szép eredményekkel szerepeltek.

Külön meg kell említeni Kerekes Péterre Pált és Ibolyát, akik az EKE alapítói, majd sokáig mindketten az országos vezetőség tagjai, illetve a Marosi osztály szervezői, vezetői voltak. Kerekes Péter sikeres alpinistaként több bajnoki címet nyert, ugyanakkor a tájfutásban is kiváló eredményei voltak. A kolozsvári barlangászokkal pedig több mint 40 kutató táborban vett részt, ugyanakkor Erdély egyik legismertebb természetfotósa.

Külön tárlóban emlékezünk meg Kocsis Hobo Lászlóról, aki 2009 szeptember 4-én élete teljében távozott el közülünk. Topográfusként nemcsak térképkészítéssel, jelzésfelújítással foglalkozott, hanem számos olyan tevékenységet kezdeményezett, amellyel gazdagon hozzájárult a természetjárás népszerűsítéséhez.

A gyűjtést Hints Zoltán, a Maros megyei hegyimentő-szolgálat alkalmazottja kezdeményezte. Az anyagot Stefanov Titusz és Nyisztor Miklós gyűjtők jelvényekkel, Czárán relikviákkal, metszetekkel egészítették ki, míg a budapesti Sportmúzeum korabeli fotókat kölcsönzött. Kerekes Péter Pál, fotókkal és könyvekkel járult hozzá a tárlathoz.

A szervezők köszönik a Maros megyei tanácsnak, Lokodi Edit Emőke elnöknek, a megyei múzeumnak, Soós Zoltán igazgatónak a támogatást.

A szervezők nevében:

Vajda György

természetjáró újságíró és fotós